Én így választok szállást – és te?

Rengeteg olyan oldal van a neten, ahol szállást lehet foglalni, illetve amik megmutatják és összehasonlítják a szállásokat és azoknak az árát. Ha el akarunk menni valahova, én mindig ezeket nézem meg először, mert egy szállásnak szinte mindig más ára van a különböző oldalakon, így pedig le tudom csekkolni, hogy az adott szállás, ami tetszik és ahol szívesen foglalnék, hol a legolcsóbb.

Mi azért viszonylag gyakran utazunk belföldre és külföldre egyaránt. Lehet szó kirándulásról, sima lazulásról, városnézésről, vagy éppen valamilyen programról, ami miatt az adott helyre utazunk. Vagy hát nyaralás céljából is utazunk, csak úgy, mint mindenki más.

Szállás szempontjából nekem fontos, hogy saját fürdő legyen és ha a párommal megyek, akkor mindenképp franciaágy legyen, tehát, hogy ne kelljen olyasmivel bénázni, mint az ágyak összehúzása vagy éppen a kis hely a két ágy között, ami kényelmetlenséget okoz. És amúgy is, ez nagyon nem kényelmes sosem, ha erről van szó. Ezeken kívül szerintem sosem szoktak hatalmas vágyaink lenni. Talán a kilátás az, amit még meg tudnék említeni, mert ha szép a kilátás és reggelente a szép tájat tudjuk nézni az erkélyről reggelizés közben, akkor miért ne választanánk ezt az opciót?

Te hogyan választasz szállást? Milyen opciókat veszel figyelembe?