A családdal kitaláltuk közösen, hogy nyáron elmegyünk belföldön egy wellness hétvégére. Még nem sikerült rögtön kitalálni, hogy hova és pontosan mikor, ezért az volt az első dolgunk, hogy ránéztünk a saját naptárjainkra és próbáltunk találni egy hétvégét, amikor mindenki ráér. Amikor ez meglett, akkor elkezdtem szállást keresni az interneten, és néhány jót ki is választottam, amit megmutattam a többieknek.
Nehezen sikerült döntenünk, hiszen ott vannak a szüleim, a két testvérem, a férjem, a gyerekünk és anyukám nővére is. Őt is magunkkal akartuk vinni, mert egyedül volt és nem akartunk egyedül hagyni. A férjétől elvált már három éve, a lánya pedig kiköltözött külföldre a munkája miatt legalább két évre.
Az egyiknek a nagyobb fürdőszoba tetszett, a húgom örült, hogy az egyik szállodában volt külön edzőterem, a bátyámnak nem tetszett, hogy nem volt a környéken hegy vagy valami, ahol kirándulni lehetett volna, és még sorolhatnám. Aztán megtaláltuk végre azt, ami mindenkinek tetszett. Szóval lefoglaltuk a szobákat az egyik hotelben és végre mindenki megnyugodott.
Van egy négy éves kisfiunk, aki imád pancsikolni, már alig várta, hogy menjünk és játszhasson a vízben. Én is vártam már ezt a hétvégét, mert sajnos kevés időt tudunk egymással tölteni. De tudtam, hogy két nap teljesen elég lesz mindenkinek, mielőtt bediliznénk. Már mindenki felnőtt, már csak a húgom lakik a szüleinkkel, de anya állítása szerint elég jól elvannak, mostanában én sem hallottam ennek az ellenkezőjét, úgyhogy nyugodt voltam, de reméltem, hogy majd ez a hétvége nem fog rontani a helyzeten. Tudjátok, nem kell ezt ecsetelnem, összezárva lenni az egész családdal napokra, néha kiborító tud lenni, főleg, ha annyira nincs is meg mindenkinek a saját kis privátszférája.
Eljött a nagy nap, mindenki izgatott volt, hiszen itt volt a jó idő, a nyár, a király hotel, a wellness, a strand, a finom ételek, egymás társasága. Most valahogy mindenki teljesen belelkesült, meg is lepődtem rajta. Három autóval mentünk, másképp nem fértünk volna el, fizethettünk volna vonatjegyet, de a szüleink azért már jobban kedvelik a kényelmet, ráadásul én sem akartam volna a négy éves gyerekemmel vonatkozni és a többi utas idegeire menni, mikor nekiáll nyavalyogni, hogy unatkozik.
Természetesen az egész már az elejétől fogva átment veszekedésbe és az egymásra mutogatás is követte ezt. Ugyanis nem volt nálunk a voucher, amit ki kellett volna nyomtatni. Ez pedig félkövérrel, dőlt betűkkel, mindenhogy ki volt emelve az oldalon, hogy azt ki kell nyomtatni és el kell hoznunk magunkkal.
Hát ez nem jött össze, hiszen egyikünk sem nyomtatta ki, az pedig nem volt elég, ha telefonról bemutattuk az emailt, amiben a voucher található. A reccepciós nagyon kedves volt, mondta, hogy akkor a hallban található gépről nyomtassuk ki, ott van mellette a nyomtató is. És azt is elmondta, hogy erre szükség van, mert ezáltal tudnak szobák szerint könyvelni, meg mit tudom én, mondott csomó mindent, hogy miért fontos, hogy minden foglaláshoz a vouchert leadják a vendégek.
Láttam a fején, hogy azért aggódik, de attól megnyugodott, hogy ott a gép, arról akkor kinyomtatjuk. Igen ám, de mivel senki nem használja, a nyomtatóban sem volt már benne a toner. Teljesen kiakadt, láttam a pánikot a fején és megkérdeztem, hogy miért olyan nagy gond, ha nem most adjuk le, hanem ma vagy holnap keresek valami boltot vagy üzletet a környéken, ahol nyomtatni lehet. Aztán elmondta, hogy a főnöke nagyon ugrik erre a dologra, és fél, hogy meg fogja tudni, hogy nem lett rögtön leadva a papír. És pont be is toppant a főnöke, aki egyből odajött, megkérdezte, hogy mi a gond.
Én elmagyaráztam neki, hogy sikeresen elfelejtettük magunkkal hozni a papírt, de itt állunk egy kisgyerekkel, az idős szüleimmel, órákat autóztunk, had ne kelljen visszamennünk és buknunk a pénzt, amit befizettünk. Nem tudom, hogy mi történt, de a főnök egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek a recepciós hölgy leírta. Mosolygott és mondta, hogy semmi gond nincs, felmegy az irodájába velem és akkor az ő gépéről kinyomtatjuk a papírt és levisszük.
El is intéztünk, amint leértünk, mondta neki a recis hölgy, hogy nincs toner a nyomtatóban, és igaz, hogy senki nem használja, de lehet, hogy jó ötlet lenne, ha mégis tennének bele. A nyomtatoalkatresz.hu/toner oldalról meg is rendelte gyorsan, aztán mondta a recisnek, hogy mentse el a recepción lévő gépre ezt az oldalt és ha legközelebb ilyen lenne, akkor tudni fogja, hogy innen kell rendelni.
Mi addigra már végeztünk, a többiek felvitték a cuccokat a szobákba, én viszont lent maradtam, mert engem is érdekelt, hogy honnan rendeli a tonert a nyomtatóba, mert nekünk is van otthon nyomtatónk, de szerintem már régóta nem használtuk mi sem, aztán ki tudja, hogy van-e benne még toner. Tudom, hogy a miénkbe az való, ezért sem mondom, hogy patron.
Szóval gyorsan megmutatta nekem is az oldalt, elmagyarázta, hogy hogyan érdemes keresni a termékek között, láttam is, hogy mekkora kínálat van náluk, egy hatalmas lista volt előttem, amikor a toneres aloldalt néztük. Ingyenes a szállítás, lehet kedvezményt kapni, ha valaki többet rendel egy termékből. Lehet fizetni kártyával és utalással is, ami jó,mert szerintem ez a legkönnyebb. Van garancia a termékekre, az eredetire és az utángyártottra is más vonatkozik, ez is megtalálható a honlapon. Szóval egész jó kis cég ez, meg is jegyeztem magamnak, hogy ha majd hazamegyünk, akkor megnézem, nekünk milyen nyomtatónk van és hogy abba milyen toner kell, ha kell egyáltalán, mert nem emlékszem. Megköszöntem neki, hogy ilyen kedves volt velünk és hogy segített és hogy nem küldtek minket haza.
Érdekesen kezdődött ez a hétvége, de végül jól fejeződött be.