A szállodákkal idáig elég vegyes a tapasztalatom. Noha koromból kifolyólag sem utaztam még olyan sokat, azért volt pár alkalom, ami alapján egy felületes képem kialakult a szálláshelyekről úgy általánosságban. Először is: a legtöbbször igencsak túlértékeltek a szállodák, akkor is, ha kényelmesek és extra szolgáltatásaik is vannak. Mindig mondtam a szüleimnek, hogy nézzünk szét az olcsóbb szállások között is, de apám csak oda hajlandó menni, ami megüti nála a mércét. Egyszer egy balatoni nyaralásra én foglaltam le a szállást, és mást se hallgattam napokig, csak a duzzogását, mert számára „rangon aluli” volt a hely, pedig teljesen korrekt körülmények között éldegéltünk, de mindegy. Szóval ő inkább otthagy egy csomó pénzt, de akkor legyen minden olyan, ami szerinte szuper. Én pedig alig várom, hogy barátokkal is tudjak utazni, és akkor szállodán kívül mást is kipróbálni. Mondjuk egy nyugat-európai nagyváros kapszulahotelét, vagy megmondom őszintén, én még egy hostelben is szívesen megszállnék. De nincs bajom az apartmanokkal, magánlakásokkal sem. Ezek legtöbbször kicsik, de praktikusak, arra a pár napra, amíg ott tartózkodik az ember, tökéletesen jól szolgálnak. Nekem ennél nincs szükségem többre, persze azért örülök, ha van egy élhető méretű fürdőszoba, kényelmes ágy…
Amin szintén sokat spóroltam mostanság, az a felújított iphone, amit az Lcd fixnél vettem. Ők használt eszközök adás-vételével és szervizeléssel is foglalkoznak – mégpedig gyorsszervizzel –, szóval elég széles a szolgáltatásaik és termékeik palettája. Nem volt sok idő az egész, először az lcdfix.hu-n kezdtem. Egyik csoporttársam ajánlotta őket, mert korábban már említettem neki, hogy új telefonban gondolkozom – ez jó megoldás lehet mindenkinek, akinek hozzám hasonló tervei vannak, ugyanis így az új telefonárak töredékéért lehet egy teljesen jól működő készülékünk. Az Lcd fix emellett raktáron tart egy csomó alkatrészt, hogy hűek maradjanak a gyorsszerviz névhez. Ahogyan a weboldalukon is olvashatjuk, a legtöbb esetben egy órán belül megvannak az eszközök szervizelésével, így nem kell hosszú időre megválnunk szeretett készülékünktől, hanem helyben meg is várhatjuk, amíg megjavítják, vagyis általában kicserélik a szükséges alkatrészt.
Nagyon elégedett vagyok a telóval, patika állapotban van, nem volt semmi rejtett hiba, buktató, ami később ütközött volna ki – pedig már használom egy ideje, de semmi baj nincs vele, sőt. Szóval én is csak ajánlani tudom az Lcd fixet. Egy korrekt csapatról van szó, akikre lehet számítani, ha beüt a gikszer a mobilunkkal, vagy csak váltani szeretnénk. Fontos, hogy nem csak telefonokat javítanak, de ezzel nincs tapasztalatom, csak láttam az oldalon, hogy mennyi mindent vállalnak. Nem is gondolná az ember, hogy egy szerviz ilyen sok tudást rejt, de azért jó lehet a jövőre nézve elraktározni, hogy akár PS-sel vagy Xbox-szal is érkezhetünk hozzájuk. Sőt, kontrollerrel is, nem csak konzollal. Egészen elképesztő, de tényleg igaz.
Azért is gondoltam, hogy említésre méltó lehet a szerviz (vagyis a telefonshop, ami egyben gyorsszerviz is), mert ritkán találkozni ilyen korrekt céggel. A felújított iphone abszolút megéri az árát, úgyhogy egy percig sem bántam meg a döntést. A szervizük egyébként márkafüggetlen, úgyhogy ha megnézed az oldalon, hogy milyen típusú készülékekhez van alkatrészük, és szerepel a telefonod a listában, akkor nyert ügyed van. Az árakat is ugyanitt tudod megnézni. Bízom benne, hogy jó tippet tudtam adni sorstársaimnak, ugyanis nemcsak a használt teló vásárlás érdekelt, hanem sajnos hajlamos vagyok az ügyetlenkedésre, ilyenkor pedig elkél a segítség nekünk, kétbalkezeseknek – milyen jó, hogy az lcdfix.hu ennyi mindenre gondol, nem igaz? De tényleg ne feledkezzen meg senki a vásárlásról sem, mert jó buli.
Ha te is szétnéznél a felújított iphone kínálatban, akkor érdemes lehet mihamarabb ellátogatnod az lcdfix.hu-ra, nehogy valaki előtted csapjon le a „jóárasított” álomtelefonodra. Ha pedig inkább szó szerint is a tettek mezejére lépnél, akkor személyesen a Duna Plazaban vagy az Allee-ban található üzletükben tudsz egyeztetni az Lcd fix csapatával. Ne érd be kevesebbel, ha a telefonodról van szó! Válassz egy olyan megbízható céget, mint az Lcd fix, és többet nem lesz rá gondod.